资讯

Baleset történt az M3-as autópályán is, a Vásárosnamény felé vezető oldalon. A 48-as kilométernél Kerekharaszt térségében az ...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei elfogták azt a 21 éves nőt, aki július végén a IX. kerületben, a ...
Keszthely polgármestere hangsúlyozta, a Helikon park felújítása évek óta áll, miközben a városnak már nincs ideje és ...
Egy fiatal nő látható ok nélkül belekötött, majd megütötte és a táskájánál fogva lerántotta a villamosról az idősebbet, aki a ...
A nyomozást azért rendelték el, mert július végén megtámadtak egy 72 éves asszonyt a Mester utcai 4-es és 6-os ...
A BRFK Közrendvédelmi Főosztályának rendőrei augusztus 23-án éjjel a 4-es és 6-os villamos vonalán tartottak ellenőrzést, ...
Ismét rangos elismerésekkel térhetett haza a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, velük a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén ...
Az ETO FC Győr hazai pályán kiegyenlített mérkőzésen tudta 2:1-re legyőzni a Rapid Wien csapatát. A Konferencialiga-playoff ...
A szakékészítő családból származó Ibukinak hamarosan át kell vennie apjától a nyolc emberöltő óta működtetett szeszfőzdét. A ...
A bajnokságot a Nemzetközi Iskolai Sakkszövetség (ISCF) szervezte a FIDE égisze alatt, és büszkén támogatta a Freedom Holding ...
Helyi sakkbajnokot köszöntettek Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban megrendezett id. Bacsur Imre sakkemlékversenyen, ...